A fürdőszoba bútorok - amennyiben nem beépítetten kapja az ember - kicsit érdekesebb és összetettebb dolog, mint például a nappali bútorzata.

A fürdőszoba bútorok megvásárlásán túl ugyanis szakszerűen be kell azt építeni, bekötni a szükséges vízvezetékeket, megcsinálni a lefolyókat stb. A fürdőszoba bútorok cseréjénél szintén.
Sokan azt gondolják, hogy a fürdőszoba egy kádból, egy kézmosóból, kis tükrös szekrényből áll és ezzel kész is a berendezés. Pedig ez a helyiség legalább annyi lehetőségeket rejt a kreatív és designos lakberendezés számára, mint a lakás bármely helyiségében lévő bútorok.

A kád helyett választható zuhanykabin, masszázsmedence, nagyobb hely esetén extraként beépíthető gőzkabin, infra szauna stb. És ezek megjelenésében különféle anyagokból és formákban érhetőek el ma már.
A fürdőszoba bútoroknál érdemes végig gondolni, hogy ne csak egy szerkény legyen, hiszen a mindennapos használatban az "apróságoknak", kiegészítőknek is meglegyen a helyük. Egy designos, formatervezett szappanadagoló vagy egy különlegesebb alakú törölközőtartó például nagymértékben hozzájárul a szép, esztétikus fürdőszoba megjelenéséhez.

A fürdőszoba bútorok egyedi tervezés esetén tökéletesen illenek a belsőépítészeti designhoz, az esztétikán túl szem előtt kell tartani a funkcionalitást és a megfelelő minőséget is. Más-más igények és lehetőségek vannak az egyes fürdőszoba bútorok kivitelezésekor. Elegáns fürdőszoba bútorokat találhatunk többféle stílusban is, célszerű figyelembe venni a fürdőszoba stílusát, és ahhoz illően választani.

A minimál, modern fürdőszobába ajánlott a letisztult, egyszerű vonalvezetésű modern fürdőszoba bútorokat választanunk, lehetőleg a falra rögzített - láb nélküli - változatokat részesítsük előnyben, így könnyebb a takarítása is. Ezeket a fürdőszoba bútorokat készítik ajtós, de a legpraktikusabb a fiókos megoldás, hiszen nem kell lehajolnunk, ha szeretnénk áttekinteni a szekrény tartalmát. A fürdőszoba bútoroknál is kapható a fióklassító - fékező mechanizmussal ellátott fiók vasalatok, melyek szintén megkönnyítik a mindennapos használatukat.

A falra a tükör vékony, kecses formájú legyen, mellette használhatunk vastag (4-6 cm) "lebegő polcokat", de óvatosan dekoráljuk, ne essünk túlzásokba, h A fürdőszoba bútorok között a minimál / modern stílusba is beleférnek a furnér - fa színek, a matt vagy fényes lakkozott felületek különféle színárnyalatai, de választhatunk üveg frontos vagy akár bőrrel bevont fiók frontok közül is. A részletekre itt is érdemes odafigyelni pl.: a fogantyú típusa, de nagyon elegáns összhangot érhetünk el a fogantyú nélküli fürdőszoba bútorokkal is (push-open, push-pull nyitással). A mosdó kiválasztásánál nagyon sokféle megoldást találhatunk, amit lehet pultra tenni, félig beépíteni, vagy akár a pult anyagából kialakítva is. A tökéletes összhangra figyelve, a mosdó anyaga, formája illeszkedjen a fürdőszoba többi szaniterének színéhez, formájához is. Fordítsunk nagy gondot a megfelelő világításra is. A mennyezeti világításon kívül a tükörhöz is tegyünk elegendő helyi világítást is.

A klasszikus fürdőszoba bútoroknál is a díszesebb motívumok dominálnak, anyagukat tekintve inkább fából készülnek. A fürdőszoba bútorok között nagy választékban találhatunk a klasszikus - rusztikus fürdőszobai enteriőrünkbe is szekrényeket. A fa anyagát tekintve lehet dió, cseresznye, tölgy stb. Ezeknél a típusoknál inkább a lábakon álló megoldás az elterjedtebb. A fürdőszoba bútorok fa anyagához illően a pult anyaga lehet kő: pl.: márvány vagy gránit. A mosdót itt célszerű beépíteni a pultba, így még jobban tud érvényesülni a fürdőszoba bútor díszessége, anyagának különlegessége. Nagyon szép megoldás, hogy a fürdőszoba bútor anyagából, színéből megtalálhatjuk a kiegészítő bútorokat is, pl.: a mosdó szekrény mellé tehetünk egy álló szerkényt, mely tökéletesen illeszkedik és még további pipere dolgoknak, törölközőknek ad tárolási lehetőséget. A falra választhatunk a fürdőszoba bútor anyagából, színéből tükrös szekrényt is vagy egyéb fali szekrényeket, melyekben az apróságokat, kozmetikumokat, gyógyszereket is el lehet rejteni, amik bármikor kéznél tudnak lenni.

Bármelyik stílus is áll hozzánk közel, próbáljuk meg az egész fürdőszobát egységében kezelni, odafigyelve a fürdőszoba bútorhoz illő kiegészítőket is (folyékony szappanadagoló, törölköző tartó, fogmosó pohár stb.) melyek színe, anyaga szintén nagy választékban megtalálható.
Fürdőszoba bútorok
Copyright 2011 fürdőszobabútorok.hu Minden jog fenntartva. Honlapkészítés